Rólunk

Kis kezdetből nagy csodák…

Az alapelvek, amiktől ma sem térünk el

A Cliff Konyhák Kft 1993 óta foglalkozik bútorgyártással. Apró asztalos üzemként kezdtük mára pedig egy több mint 2000 négyzetméteres üzemcsarnokkal, XXI századi automatizált gyártósorral és egy több, mint 20 főből álló szakképzett csapattal dolgozunk.

A legfontosabb azonban nem változott: tudjuk, akik a bútorainkat használják azért választották a Cliff bútorokat, mert jó minőségű és szép bútort szeretnének otthonukba. Ez meg is határozza a minőségi elvárásainkat: praktikus, szép, stílusos bútorokat készítünk olyanok számára, akik bútoraikat évtizedekig szeretnék használni.

Nagyon köszönjük
a megtisztelő díjazást!

2018 a Családok Éve és ebből az alkalomból 42 díjazott cég között
a Cliff konyhák kft is megtisztelő elismerést kapott. 

Nagyon jó, hogy egyre több és több cég számára fontos Magyarországon a családok támogatása segítése.

A pályázat célja olyan munkahelyek kialakítását és fejlesztését megvalósító munkahelyi családbarát programok támogatása, melyek elősegítik a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását.

Ezen a linken több információt találtok a rendezvényről:

csaladokeve.hu